Vannak szavak, amelyek igen sokféle jelentést hordoznak. Egymással ellentétes, egymást kizáró jelentéseket is. A világosság is ilyen szó.
Hányféle világosság van?
- a szemünk fénye (fizikai világosság)
- az értelem világossága (racionalitás)
- a szív világossága (lelkiismeret)
Ezen kívül ismerjük:
- az igazság fényét (szellemi világosság)
- a megtévesztés káprázatát (luciferi fény)
Ficino két világosságról beszél:
- a velünk született (természetünkkel adott)
- és a megszerzendő (szellemi)
Képzeljünk el egy kis rövid animációs filmet a képernyőnkön, talán lesz majd valaki, aki elkészíti.
A képernyő közepén egy palota központi terme látható, a falak csupa tükörből. A teremben ott látjuk magunkat és környezetünket, ahogy körbe nézünk a falakon, a tükrökben megelevenedik egész életünk, múltunk és jövőnk. Van olyan tükör, amely röntgenszerűen mutat minket, van olyan, amely mágneses térképként tárja elénk saját világunkat. Ahogy az egeret mozgatjuk, egyre többet értünk önmagunkból, egyre többet értünk a világunkból.
Aztán ahogy ránagyítunk a képre, azt látjuk, hogy amit kezdetben valami egységnek láttunk, az pontszerű részekre esik, mintha egy vízesés vízcseppjeinek sodrására vetülne rá az egész világunk, az elemi pixelek szintjét tekintve már nem tudjuk, hol is vagyunk, mi az, ami egyáltalán valóságos ebben a vízióban.
Amint az egerünkkel tovább játszadozunk, egyszer csak megérintünk egy pontot a képernyőn, amely egy érdekes új perspektívát nyit meg.A palota tükörtermének tükreiről ugyanis kiderül, hogy azok un. detektívtükrök, azaz olyan tükrök, amelyek az egyik irányból tekintve tükrök, a másik oldalról tekintve viszont áttetsző ablakok. A palota egy napfényes tájban tündököl.
Miután rácsodálkoztunk a palota-kert fényeire, egerünkkel visszamegyünk a tükörterembe, és elkezdünk keresgélni az átlátszatlan tükör-falakon, hátha találunk rajtuk olyan pontot, amely ablakot nyit a kerti napfényre.
Már tudjuk, hogy miféle világosságot keresünk, túl azon, amit a tükörteremben élvezhetünk. Keresgélésünk nem lesz hiábavaló, minden falon találunk egerünkkel olyan pontot, amely ablakszerűen kinyílik. A külső tér fénye és a belső tükör-terem fénye között így különös interferencia jön létre, a tükrökben látható filmeken a valóság új, eddig ismeretlen dimenziói fénylenek fel.
A felvilágosodás a velünk született természetes fény, az értelem lázadása volt. Jogos lázadás. Az értelem nem a szellemi fény ellen lázadt, hanem azon tekintélyek ellen, akik egy szellemi világosságra hivatkozva akartak uralkodni az emberi élet felett. A felvilágosodás a palota tükörfalairól tépte le a függönyöket, és ablakok helyett tükröket talált. A teremben nőtt a világosság, a világ működése érthetőbb lett. Azonban egy időre elveszett a tudás arról a másik (isteni) fényről, amelyet Ficino említett, arról, amelyről Buddha is, Próféta és Előhírnök Keresztelő János is, a Názáreti Jézus is beszélt. Arról a világosságról, amelyet Platón a híres barlang-hasonlatában is említ.
A felvilágosodás maradandó értéke az autonóm lelkiismeret és a világ varázstalanítása. Az irracionális tekintélyek hatalmának kérdésessé tevése. Ez ma sem tetszik azoknak a világi és vallási tényezőknek, akik az emberek tudata felett hatalmat kívánnak a maguk számára. A felvilágosodás ezért került ma ismét támadások kereszt-tüzébe. Akinek tudása van a szellemi világosságról, annak számára nem lehet kétséges, hogy a szellemi fény felé csak a lelkiismeret szabadsága nyit ablakot, és a szellemi világosság mindenkor kitágítja a szabadság terét, sohasem szűkíti azt.
A felvilágosodás terjesztése mellett elkötelezett körök többnyire ma is összetévesztik a tükörterem káprázatos fényét a szellemi világossággal, az utóbbit nem tekintik valóságosnak, arról már csak jelképes értelemben beszélnek.
A felvilágosodás ellenfelei pedig a racionalitás tükreit szeretnék ismét vastag szőnyegekkel befedni, helyreállítva a világ varázstalanítása előtti állapotot, felszámolva az autonóm lelkiismeretet.
