Zarathusztra követői a tűz tisztelői voltak. A szentélyben a szent tűz örökké égett. Ostobaság lenne azt hinni, hogy csupán az égési folyamatot imádták, a tűz az örök fény, a teremtő, éltető és pusztító erő szimbóluma.  Az iráni tűz-szentély jobb felső sarkában egy háromszöget látunk, ez a tűz ősi szimbóluma. A tűz ugyanaz a jel, amely Mózes életében a csipkebokorban szólal meg, sorsfordító erővel.

A nagy reneszánsz gondolkodó, Marsilio Ficino (1433.1499) a lélek kétféle fényéről beszél. Ma a "lélek" szó helyett talán inkább a tudatról kell beszéljünk. Ficino szerint "az isteni gondviselés rendelte úgy, hogy a lélek ura legyen önmagának, és hol mindkét fényével, hol csak az egyikkel egyaránt élhessen." [Marsilio Ficino: A szerelemről, Ford. Imregh Monika, Articus kiadó Budapest, 2001.39-42.old.]  Az első fény az emberrel veleszületett, természetes fény, Ez teszi lehetővé, hogy az ember "egy másik, még ragyogóbb fénysugarat is befogadhasson". A két fényt összekötve "két szárnyon röpülhet a magasabb tartományokba". Ám az ember egy idő után "a két fénye közül csak az egyikkel törődött, a másikat pedig elhanyagolta." Ha Ficino ma írna, akkor három fényről beszélne már. Az ő idejében még nem ismerték az elektromosságot, nem ismerték sem a mesterséges fényt, sem a mesterséges intelligenciát. Ma minden bizonnyal arra figyelmeztetne, hogy az ember fokozatosan elfeledkezett az égi tűzről, és megteremtette a mesterséges fényt. A varázstalanított világ a tudomány varázslataival kápráztatja el a mai embert, aki egyre inkább összetéveszti a létezés szellemi dimenzióit a virtuális valósággal. Azonban "az értelmet a saját fényével való  vizsgálódás nagy erővel az isteni fény visszaszerzésére ösztönzi." Mindezt végig gondolva korunk számára új jelentést nyer a tűz jele és annak három csúcsa.